-->

2013. november 26., kedd

Sziasztok! Újra itt vagyok, és újra szerkeztem a blogomat. Bár már egy ideje figyelem a eseményeket, de sajnos nem volt lehetőségem írni. Lassan egy éve, hogy anyagi okok miatt nem tudtam szerkezteni a blogot. Persze azót sok minden történt.Bár sok mindent történt azóta mindenról nem tudok azért beszámolni. Sajnos a karácsonyunk nagyon nehezen telt, persze az év eleje is. Márciusban viszont munkába áltam. Aminek nagyon örültem. Néhány kép. Az első nagyobb rendezvényünk a MAJÁLIS volt. Ahol a közmunkás csapat összefogót és főzőt egy nagyon finom paprikás krumplit. Persze egy hatalmas buliba torkorlót.
Itt a helyi ovódásaink szerepeltek a Nox- Tűz táncával.
 
A következő  rendezvényünk a Falúnap volt.Ahol kicsik és nagyok egyaránt sportoltak. Fútó verseny volt az ovódásoknak, az iskolásoknak, nagyobb gyerekeknek és persze a felnőtteknek. Nagyon szép eredményt ért el a is családom. A bátyám kisfia az óvodások csoportjában első helyezet lett, amig az iskolás csoportban a lányom elsőként futót be. Sajnos én csak harmadikként értem be. Majd jött a női foci ahol a közmunkás csapatunk 2:1-re verte a másik csapatott. Egy kisebb szuszanás után jött Tiszaörsi Olimpia ahol a Muskátli csapatunk 3. helyezést érte el. Ja és hozzá tenném előtte és utána tornáztunk. Plusz még a gyerekekkel is táncoltam egyet. A rózsasín luffik a mellrák elleni szólt, amit a sport pályánel is engedtük. Majd egészséges életmódról beszélgettünk, egészséges ételeket kostólgadtunk. Szóval nagyon jó nap volt. 

Kreatív foglalkozás a gyerekeknek és persze a szüleiknek. 


Reggeli bemelegítő torna, Anettel. 
A kicsik futáskoz készülődnek.

 És ime a női foci csapat, a fehérben a közmunkás nyerő csapat. Ezutón is köszönet mindenkinek nagyon jó csapatott alkodtunk.


 És a tiszaörsi olimpia, mi paraszt olimpiának neveztük el.


Nagyon jók voltak azok a napok.Most ennyit tudok irni, majd folytatom, hisz még ott van a Veterán és gasztronomiai kiállítás. És a szüreti bál.  

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy újra itt vagy! Jók lettek a képek!

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Én is örülök, hogy újra itt vagy!! Szép élményekben volt részed.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm! Nekem is jó ujra köztettek. Sajnos most megint elmaradtam a bejegyzésekkel, de potolgatom.

    VálaszTörlés